Mucusok

A szombati nap délelőttje rádiójátékok hallgatásával telt. Még szerdán együtt kajáltam régi, laboros kollégákkal és az egyikük, Jani, mutatott egy tuti weboldalt, ahonnan régi hangjátékokat, meselemezeket lehet letölteni, úgyhogy végre megvan a Kvantum Fantum csapdája és a Minden egér szereti a sajtot (gyermekkorom kedvencei) digitális formátumban is. Úgyhogy nagy hencsergés közepette hallgattuk meg Háy János Gézagyerekét és a fentebb említett egeres mesét. Szolid bevásárlást tettünk a ’madaras teszkóban’, Andris nagyon hamar megunja a shoppingolást, általában pont akkor, amikor én kezdek belelendülni és nem elfelejteni mindenféle egészséges dolgot venni a gyerkőcöknek. Mindegy, nagyjából nem felejtettünk el semmit. Otthon isteni zöldbabfőzeléket rittyentettem fél óra alatt és már ájultunk is le pihizni a tévé elé megnézni Beszterce ostromát. Kis pomogácsoknak egy szavuk sem lehet, ma nagyon sokszínű kulturális programot kaptak! Délután még átléptünk Lukiékhoz egy kis játékparty-ra, de én már kicsit nyügi voltam, mert nem a megszokott játékok –cattan/póker/scrabble- valamelyikét játszottuk, hanem egy új stratégiásat, és ez baromi lassan ment. Úgyhogy míg a fiúk elmentek szaunázni és Edina meg lefektette a kis Zsombit én aludtam egy órát. Aztán irány haza és folytatódott a szunya.

Vasárnap reggel már nem volt nagy fetrengőzés, mentünk Nagykovácsiba Yoyookáékhoz kirándulni. Meglepetésünkre Nyuszi is megjelent, hogy ő is csatlakozik a csipkebogyószedő csapathoz. Nagyon helyes kis pocija van, persze azért nagyobb, mint az enyém; hisz neki már csak 3 hónap van vissza. Irtóra be kellett öltözni, -13 fok volt odakint. Szépen kiballagtunk a faluból és a kopogósra fagyott földeken egy jó fél óra gyaloglás után jutottunk el egy festőien szép csipkebogyómezőre. Volt vagy 500 bokor, és mindegyiken más színű, ízű és formájú bogyóval. A többiek lelkesen falatoztak a bokrokról, de én eleinte nem mertem, hátha a gyerekek nem szeretik a vastag jégpáncélba bújtatott, fagyos és nyers csipkebogyót. Persze győzött a kíváncsiságom és percek múlva lelkesen majszoltam én is. Irtó érdekes volt, savanyú, édes, kásás belű, kesernyés, ízorgia volt minden egyes bogyó. Fél órát bírtunk aztán teljesen összefagyva indultunk visszafelé. Egy tanyán vezetett át az út, ami igazából nem az az út volt, amelyen jöttünk, hanem egy másik, ami Yoyooka szerint egy folyóhoz vezet és mindenképp látnunk kell. Szóval a lovastanyán nekem nem nagyon akaródzott átvágnom, mert egy: magánterület, kettő: ahol lovak vannak elkerítve, ott biztos van egy-két őrzőkutya is. Na és persze kinek lett igaza? Na kinek? Épp a tanya közepén baktatunk, Nyuszika békésen lovakat simogat, amikor oltári csaholással feltűnt négy kutya. Mondanom sem kell, nekem rögtön a földbe gyökerezett a lábam és cincogtam, hogy nekem ez most így nagyon nem jó. Szerencsére ’hepiend’ lett a vége, mert a kutyákról hamar kiderült, hogy inkább barátkozni akarnak, mintsem acsarkodni. A kalandot megúszva szerettünk volna sütizni egyet a kedvenc ’karamellás képviselőfánkososunk’nál, de sajna be volt zárva. Yoyookáéknál depóztunk egy rövidet, átmelegedtünk, aztán indultunk haza, mert Lacikával 4-kor kezdődött a Tilosban az adás (ezúttal SzólóDuóval és Fisével), este meg még színházjegyünk is volt. Jó volt a nap, hajtós, de hehe kezdődik a hét, majd kipihenem a melóhelyen.

Kedd rögtön úgy indult, hogy mindenki lebetegedett. 4 tagú kis munkacsapatunk 1 főre, azaz rám korlátozódott. Cseppet sem bántam, mert így legalább volt időm összeszedni a gondolataimat az esti kiállítás megnyitóra. Végül is nem kell hosszú blabla, úgyis mindenkit az ingyen pogi meg a bor érdekel. Úgyhogy nem is vittem túlzásba a készülést, mert persze közben regisztráltam egy ikres fórumon, ahol persze muszáj volt minden topikba beleolvasnom, kérdeznem és kommentelnem. Aztán hogy-hogy nem, hirtelen véget ért a munkaidő és már robogtam is a kiállításra. Háááát, ahogy közeledett a megnyitó ideje, egyre többen jelentek meg és estem pánikba. 6 előtt pár perccel már vagy 30-an voltak. Leginkább már semmi kedvem nem volt az egészhez, főleg, amikor 6-kor berobogott az egész kiállítás fő szervezője, aki közölte, ő is beszél pár szót. Szuper, és akkor az én pár szavammal mi lesz? Én akartam keveset beszélni…. Grrrr… Befutott még vagy 25 ember, így már a csilláron is lógtak, szóval elkezdődött a rémálom, a fickó természetesen elmondta az én általam elmondani óhajtott szöveg hetven százalékát, majd teljes lelki nyugalommal és egy kis vigyorral az arcán átadta nekem a szót, hogy én majd részletesen fogom taglalni a kiállítása művészeti mélységeit. Hát taglaltam… Kb. egy 4 percet makogtam és közben végig arra gondoltam, hogy most azonnal megmondom nekik, hogy én 17 hetes terhes vagyok, és most azonnal haza akarok menni. De aztán valahogy vége lett és két pogácsa elfogyasztása és némi szocializálódás után szépen leléptünk Andrissal. Holnap nődoki -AFP!

Szerda

Nem mentem reggel úszni, Andris lebeszélt, mégse éhgyomorra ússzak egy órát a vérvétel előtt. Így otthon szöszögtem komótosan, kancsóba pisiltem majd ügyesen áttöltöttem a kórházban kapott minifiolába aztán már rongyoltam is, nehogy lekéssem a saját vérszívásomat. A kórház tömve volt pocakosokkal, ennyien még sose gyűltünk össze egy kupacban. Nagy nehezen előkerült az én dokim is, és elég hullán nézett ki… reggel 8-kor. Mondjuk lehet, hogy ő volt az éjszakai ügyeletes, nem tudhatom, de elég bátortalanul nyújtottam oda szúrásra az alkarom. Szerencsére most nem fájt  és utána rögtön mondta, hogy gyorsan levezet vmi terhesgondozóba a pisimmel egyetemben. Eléggé betojin osontam mellette, mert mindenképpen akartam a kezébe nyomni egy borítékot (mióta terhes vagyok, még csak a kórházban fogadott és sose kért pénzt), de nem vagyok egy nagy zsonglőr ebben. Szerencsére a második lépcsőfordulóban, ahol se kismama, se más doki nem jött szembe, egy szerencsétlen ’ezt szeretném odaadni, boldog új évet’ felhanggal, a kezébe nyomtam. Simán elsüllyesztette a zsebébe. Kb. 10 perc alatt végeztem lent is – ahol vmi főnővér vitatkozni kezdett velem, hogy én nem lehetek 17 hetes terhes…. Aztán mikor elővette a naptáros-számolgatós kisokosát, persze hogy kiderült, hogy nekem van igazam… ha-ha-ha. A nődoki most nem uh-zott meg (pedig titokban reménykedtem, hogy láthatom az én kis pomogácsaimat), jövő csütörtökön kell hívni az eredmény miatt.
Bent a melóhelyen persze kétoldali munkaundorom lett, így inkább szörfölgettem az ikres fórumon, ahol valaki ajánlott egy szuper genetikust, aki bármit észrevesz a 18. heti ultrahang alapján… Én a vérvételes adatokban úgyse nagyon hiszek, úgyhogy némi gondolkodás után felhívtam és kértem is időpontot. Nem túl olcsó, de legalább megnyugtat és ez a lényeg, nem? Viszont este még be kell adnom valahogy az én kis férjemnek…